2016. szeptember 25., vasárnap

Érzelmeim ~2~

Végig húztam ujjaim az eblédő asztalon, majd ujjaimon meg ragadt port letöröltem.
Ismerős volt számomra a hely ahol jártam.
De el kellett mennem.  Itt kellett hagynom az otthonom.  Az otthont,  ahová mindig szívesen várnak.
A nappali hatalmas ablaka párkányára ültem és figyeltem az eső cseppek koppanását.
Fehér kardigánom jobban össze húztam magamon.

-Hol voltál eddig?  - ült le velem szemben.
-Nem bírtam tovább!  - könnyek szöktek ki szemeimből.
-Két hónapja annak hogy nem láttalak. - hangja elcsuklott.
-Tudom! - bólogattam ajkaim össze szorítva.
-Vártalak - jegyezte meg közben ujjával letörölte könnyeim.
-Sajnálom!  Tudod,  én feladtam... - kezdtem volna mondandóm,  de közben hangom elcsuklott.
-Miért adtad fel? - hangja lágyan csengett fülemben.
-Mert mindig feladom!
-Hisz tudod hogy szeretlek! - mosolyodott el.
-Igen tudom - viszonoztam a mosolyt.
-Gyere haza - ragyogó szemeit enyémbe furta.
-De nem tudok!  - hangom újra elcsuklott.
-De miért nem? - nézett szemeimbe kérdőn.
-Mert  gyenge vagyok!  - erősködtem.
-Nem vagy az! - rázta meg fejét nemet mondóan.
-De igen az vagyok!  Egy nulla!  Egy senki!  Nem tudok tovább lépni!  Hagyom magam sodródni...  Talán az lenne a legjobb ha a szívem darabokra hullana!  A halál megváltás lenne gyötrelmes lelkemnek,  mely szabadulni akar.  De nem találja a kiutat!  Tudod ki vagyok én? -fordultam vele szemben.
-Ki kicsim? - nézett a szemeimbe értetlenül.
-Hiba!  Az élet hibaja!  Egy boldogtalan lélek. 
-Nem vagy az!  Ezt csak te érzed így! - győzködött.
-Mások miért boldogok,  és én miért nem?  - néztem rá válaszra várva.
-Mert te nem akarsz boldog lenni! - erősködött.
-Hm... Ezt nem értheted!  Te nem vágysz a halálra,  mint ahogyan én.  Tudod,  megfordult a fejemben az,  hogy vessek véget az életemnek.  Vajon mi vár a halál után?  Vajon meg nyugszom?  Vajon valaki majd gondol rám?  Vajon valaki örökké szeretni fog?  Talán magam mögött kellene hagynom mindent,  és csak előre nézni.  Elindulni egyenest...
-Te is tudod hogy szeretlek!  És én itt vagyok neked! - mosolygott a szemeimbe.
-Tudom!  Csak hogy ezzel egy a gond! - bólogattam,  ajkaim össze szorítva.
-Mi a gond szerelmem? - nézett kérdőn a szemeimbe.
-Az hogy te csak a képzeletemben létezel! -néztem könnyes szemekkel a szemeibe.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Obserwatorzy

Clear Világa